Jóga
A jóga szó a szanszkrit "judzs" gyökből származik, ami annyit jelent, mint egyesíteni, a figyelmünket valamire irányítani és összpontosítani. A szó egyesülést, valamint mély és bensőséges kapcsolatot is jelent.
" a jóga az értelem, az elme, az érzelmek és akarat megfékezését jelenti, vagyis a lélek olyan egyensúlyi állapotát, ami lehetővé teszi, hogy az ember minden szempontból pártatlanul szemlélje az életet" (Mahadev Desai)
Shri Krisna a jóga jelentését a következőképpen határozza meg:
"a szenvedéstől és bánattól való végleges megszabadulás"
"a jóga nem annak az útja, aki teleeszi magát, aki túl sokat alszik, s nem is azé, aki egész napját ébren tölti. A jóga a mértékletes étkezéssel és pihenéssel, az élettevékenység szabályozásával, az ébrenlét és az alvás során megvalósított harmóniával szüntet meg minden bánatot és szenvedést"
A jóga indiai kultúrkörből származó önismereti, szellemi út. Az egyén tapasztalatszerzését helyezi előtérbe. A tapasztalatszerzésel egyéretelművé válik a korábbi ismeretek helytállósága és az eredmény valódi tudás lesz, amely már nem igényel semmilyen további hitbéli energiát ahhoz, hogy igaznak tekinthessük.
A jogikus gondolkodásmód azt tarja, hogy a valódi tudás egyetlen módon érhető el: tapasztaélatszerzéssel!!!
A jóga tanulásának fontos sarkköve a tudatosság, amely az élet minden területére kiterjed.A tudatosság azt jelenti, hogy ismerem a bennem zajló folyamatokat, legyen ez testi, leki vagy tudati.
A jóga gyakorlója megtanulja megérteni a belsőjében zajló folyamatokat, ezáltal könnyebben megérti a körülötte zajló eseményeket és környezetét.
A jóga hatásai:
- fejleszti az egyensúlyérzéket, koncentrációképességet
- növeli az önbizalmat
- emésztéselősegítő hatása van
- méregtelenítő, tisztító hatása van
- felfrissít, energikussá tesz
- mozgásszervi problémákra gyogyító hatása van
- megerősíti az izmokat, fejleszti az izmok rugalmasságát és hajlékonyságát
- vérnyomáscsökkentő, stresszoldó hatása van
- testtartásjavító
- a helyes légzés és testtartás következtében lehetővé válik az energia szabad áramlása, a belső szervek helyes müködése.
- egészségmegőrző, fiatalító hatáa van, lassítja az öregedési folyamatokat
- fokozza a tudatosságot
Néhány jó tanács:
- jóga előtt legalább 2 órával ne egyél és ne igyál.Fontos, hogy üres gyomorral gyere a jóga foglalkozásokra!!!
- kényelmes öltözéket válassz, amiben könnyedén tudsz mozogni és jól érzed magad.
- jóga után igyál folyadékot, de közben ne!!









.jpg)



